Skip to main content

Aaminah Asel

2004 óta hastáncolok (tanáraim: Malova Vivien, Vitális Anna,Seres Zoltán, Mona, tanultam még többek között Jillina-tól, Asmahan-tól, Mahmud Reda-tól,Serena Ramzy-tól workshopokon), 2006 óta tanítom is az orientális tánc több stílusát.
2006-ban végeztem a Testnevelési Egyetem rekreációs sportoktató-hastáncoktató szakán.
2010. februárban jöttem vissza Dubaiból, ahol negyed évet dolgoztam hastáncelőadóként és egy bűvész asszisztenseként több illúzió show-ban.
2010. júliusban összeszerveztem egy tánccsoportot, hogy megvalósíthassunk egy rendhagyó színházi hastáncestet, melyben egyedülálló módon fúzionált hastánc koreográfiákkal mesélünk el egy történetet a férfi-nő kapcsolatról.
2010. nov. 27.-én került először bemutatásra a budapesti Eötvös10. Művelődési Központ színpadán Istennők Kertje címmel.
2010. augusztusában felvételt nyertem a BailArt Szakképzőiskola színházi táncos szakára, ahol klasszikus balettet, art jazz-t, magyar néptáncokat, kortárs táncot, spicc technikát, Limón- technikát és társastáncot tanulunk az elméleti képzés mellett.
2010. szeptember elejétől kezdtem együtt dolgozni az Effendi-Társulattal, melynek célja, hogy az arab folkór táncokat népszerűsítsük.